Azért adtam ilyen hosszú címet ennek a posztnak, mert biztos vagyok benne, hogy másmilyen vezetni mondjuk Londonban vagy Manchesterben, mint itt nálunk délen.
Ott kezdem, hogy bár már nagyon régen van jogosítványom, mégsem használtam soha ezelőtt. Idén azonban már elengedhetetlenné vált, hogy a volán mögé üljek.
A helyi viszonyok nagyon érdekesek a magyarországiakhoz képest. Mikor otthon járok mindig megcsodálom Budapest széles utcáit, ahol többnyire a járda mellett mindkét oldalon kényelmesen parkolnak az autók, és középütt az egyirányú forgalom békésen halad.
Ezzel szemben itt mifelénk (Londontól délre) az úttest elég szűk, az autóikat meg az egyik sávban szépen le is parkolják a helyiek, így szinte véget nem ér a szlalomozás, meg az udvariaskodó, "na ki enged el kicsodát előbb" játszma.
A helyi új lakóparkokban is folytatták ezt a szép keskenyúttest hagyományt, hiába csak pár éve építették ezeket. A legkedvesebb útvonalam egy hosszú, beláthatatlan kanyar, aminek az egyik sávjában végig parkolnak és csak csoszogni mersz szinte, nehogy a szembejövő belédcsattanjon, aztán amikor középen találkoztok, jön a sakkozás, hogy ugyan ki tolasson hátra tíz autónyit a kereszteződésig...
Szóval újrakezdő vezetőként, nekem ez kész rémálom volt az első hetekben.
Az autópályán és autóutakon nem volt még semmi gondom, mindenki nyugis, nem villognak, nem büntetnek, nem tolnak le az útról. A körforgalmakat meg kifejezetten szeretem, pláne kedvenceim az útra felfestett egyértelmű jelek, nem kell a macisajtot keresgélni folyamatosan.
Ami nagyon cseles itt a környéken, hogy sokszor a max. sebesség táblát pirinyó kis karikákon teszik fel az út mellett, többször van, hogy benövi a lomb, így a nem helyi lakosok sokszor belefuthatnak olyan kis trükkökbe, hogy látszólag lakatlan területen (sövény mindkét oldalon, mögötte tanya a messze távolban) harmincas korlátozás van, míg látszólag városban meg negyvenes.
De persze azért a legtöbb helyen az úttestre mindig fel van festve a harmincas tábla idejében.
Egy helyen viszont még sosem vezettem tegnapelőttig.
Kis vidéki utakon.
Olyan utakon, ami erdőségen vezet át, vagy szántók között, elég gyakoriak pedig errefelé. Elvileg kétsávos autóutak ezek, van ahol negyvenes, van ahol ötvenes korlátozással de igazából, csak középen tudsz haladni, vagy fél kerékkel a "földpadkán", néha pedig található egy-egy kis beugró, ahol megállhatsz/ahova visszatolathatsz míg a másik elhalad melletted.
Ilyesmi:
Ráadásul még sosem vezettem sötétben sem.
Na tegnap muszáj volt sötétben és erdei úton.
Elsőre tökéletesen odataláltam, de mikor másodszorra kellett mennem eltévedtem a sűrűben, mert olyan cselesen ágaznak le az utak, hogy rögtön bukkanó után kell befordulni ÉS a mellékút negyvenöt fokos hegyesszöget zár be azzal az úttal amiről jöttél.
Valahogy így ahogy a képen látni, csak képzeljetek hozzá emelkedőt:
Aztán elkezdte jelezni az autó, hogy már csak nyolc mérföldnyi benzinem van.
Hát enyhén szólva pánikolni kezdtem, mert nem tudtam, hogy az eltévedés okozta kitérőre elegendő lesz-e a nyolc mérföldes benzin ezeken az elhagyott vidéki utakon.
Végül idejében odaértem a találkahelyre, felvettem a gyereket, majd gyorsan megtankoltam az autót.
Azt hiszem átestem a tűzkeresztségen. De az biztos, hogyha a környéken fogok eljárni régészkedni, akkor szükségem lesz egy négykerék meghajtásos land roverre, mert szegény kis autónk, néha igencsak köhögött az emelkedőn, meg fél kerékkel a susnyásban...
