Nagyon vidáman kezdődött a napom

Átfagyva üldögéltem a vonaton - ami természetesen késett, mert tűz volt a Victoria-n* - mikor jött a kalauz és lyukasztotta a jegyemet, majd továbbállt.

Mikor vissza akartam tenni a jegyet a tokjába, kellemes meglepetés ért:

ugyanis egy kis pillangót kaptam.

Így máris jobban éreztem magam. :)

*Megilleti a dicséret a Southern többi munkatársát is, mert általában ha valami gebasz van fent Londonban, ha esik a hó, ha falevelek hullanak a sínre, és még sorolhatnám, akkor teljesen meghal a vonatközlekedés délen, Lewestől - Seafordig, East Croydontól - Brightonig . Most azonban csak kicsit késtek minden irányban és ezért elég hamar vissza is értem, miután leadtam a disszertáció vázlatomat.

Csajos hétvégét tartottunk

Azaz a csajszival kettesben autózgattunk meg vásárolgattunk mindenfelé.
Voltunk lakberendezési áruházban, mert kellett itthonra kis fenyőpolc, aztán megláttunk egy szegény leértékelt fikuszt. Jó nagyot. Hát nem tudtuk otthagyni, megesett rajta a szívünk.

Az külön kihívás volt, hogy a nem túl nagy autónkba, hogyan tegyük bele a 160 centis polcot, meg a fikuszt, meg a másik kisbútort meg a zsákot amit vásároltunk. Ráadásul még benne volt a csomagtartóban az a jókora zsák is, amit szerettem volna beadni az egyik helyi jótékonysági boltba. Miután csodaszépen beügyeskedtünk mindent és elindultunk végre, a "kis" fikuszunk gondolt egyet és bedőlt középre, így a visszapillantóban egy hatalmas zöld növényt láttam meg hirtelen... Ez így elmesélve nem olyan vicces, de akkor és ott nagyon nevettünk.

Mivel azokat a nadrágokat/pizsamákat, amiket júniusban vettem nekik, mind kinőtték, vettem nekik ruhákat is. Az meg külön jó hír, hogy most megint divatba jött a kezeslábas pizsama erre mifelénk. Csongornak van egy még régről, ami már alig megy rá, de még mindig szeretne abban aludni, így most végre lecserélhettem egy modern és jóval nagyobb változatra.

Róma, Róma, Róma

Menthetetlenül szerelmes vagyok. Hogy mibe, azt pontosan nem tudnám megmondani. Rómába? Ebbe a csodás és különleges városba, ahol láthatod a mocskot és a fenséges pompát is egyszerre.

A tanulásba? Amikor az a munkád, hogy térkép alapján vándorolsz templomról templomra, vadászod a korai mozaikokat és fotózod a régi graffitiket (én találtam egyet 1850-ből a Santa Maria Maggiore-ben) és a festett fa mennyezeteket.

A szabadságba? Abba az eszméletlen szabadságba, hogy egy hétig nincs más csak te és a tanulás?

Nem tudom. Róma átölelt, felszabadított és bekúszott az életembe örökre.

Csodálatos nyolc nap volt, minden nehézséggel együtt. Alig várom, hogy a családomnak is megmutathassam, hogy elmenjünk a Forum Romanumra együtt, hogy megnézzük éjszaka a Colosseumot, és az Angyalvárról nézzünk le a Szent Péter térre.

Megyek haza...

...egyedül. Ilyen még sosem volt az elmúlt években, hogy a gyerekek nélkül legyek valahol, pláne több estét.
Nem aggódom amiatt, hogy itten nagy sírások lesznek, mert eszméletlen jól elvannak az apjukkal, Maska már mondta is, hogy kitalál nekik érdekes programokat majd azért.


Jajj izgulok azért....

Egy kis nosztalgia

Ma jelent meg a nőStényeken. Látszik mennyire hiányzik a tágabb családom?

(Meg a Vörösmarty téri karácsonyi vásár:))
De megyek haza pár napra intézkedni Magyarországra decemberben. Kilenc éve (ha beleszámolom a terhességet Éduával :)) először leszek több napra távol a gyerekektől.
Izgulok, főleg mert még közben be kell fejeznem a harmadévet is a beadandókkal.

Vissza, vissza

Tegnap szerencsésen megérkeztem a gyerekekkel. Mashu a reptéren várt minket, ami nagyon jó volt.
A repülőút meg rettenet, de leginkább a reptéri része.
Ferihegy 1-en busszal vittek megint a géphez. Felpakolták az elsőbbségi utasokat, aztán a gyerekeseket és végül a sima utasokat. Aztán a gépnél kinyitották az összes ajtót és mire a gyerekekkel felértem - elénktolakodtak az egyéni utasok -, már csak egy azaz egy darab hely volt ahova hárman egymás mellé leülhettünk. Az volt az utolsó.
Ma az erkélyünkön ittam a kávémat, majd elszaladtunk bevásárolni a hiányzó iskolaruha darabokat meg cipőket.
Visszailleszkedünk lassan, bár ez nekem mindig nehéz kicsit.