Néha nagyon nehéz...

okosan és higgadtan reagálni a gyerek dühkitöréseire. Arra, amikor minden átmenet nélkül a mosolyból átvált    síró és haragvó állapotba.

Néha nagyon könnyű "megfeledkezni" az autizmusról. Főleg amikor napokig jól működtek a dolgok és csak kisebb gondok adódtak.

Néha nagyon könnyű megfeledkezni dolgokról, aztán meg nehéz megoldani a feledékenységed miatt kialakult helyzetet. Például, amikor elfelejted időben feltenni a kártyát arról, hogy vásárolni megyünk.

Egy hete egyszerűen képtelen vagyok normálisan kezelni a gyereket. Pedig nem érzem magam se fáradtnak, se idegesnek. Egyszerűen most nem megy.

Lehet, hogy kéne egy kis kimenő. Csakhogy itt nincs ilyen.

Nagyon rosszul indult a tegnap...

Egyrészt hajnalban kellett elindulnom itthonról és az már eleve bosszant ha erre a vonatra kell szállnom, mert nem kapok kedvezményt a jegy árából, másrészt a cipőmbe is valahogy bejutott a víz az első pár méteren.

Morogva vonszoltam magam a főtérig, ahol hirtelen elémpenderedett két összekötött lufi. Vidáman kergetőztek, fittyet hányva ködre, szemerkélő esőre, hideg szélre,mintha valami bolondos táncot járnának.

Gatwicken meg két holland turista be akart jönni a pihenőbe, de sajnos a lezárt, elromlott ajtón át és nagyokat nevettek, ahogy egymás után felkenődtek rá.

Azután a vonaton a velem szemben ülő hölgy elbóbiskolt és valami szépet álmodhatott, mert nagyon mosolygott. Az ablakon kinézve pedig három őzet láttam. Egyikük fent állt valami dombocska tetején, a másik kettő meg lentről figyelte.

Ezek után már képtelen lettem volna tovább morgolódni, már azon is csak nevetni tudtam, hogy azért csupa víz a zoknim, mert az egyetlen cipőm talpa kilyukadt...

írta: hicudzsi, 2011. márc. 1. 9:16 - címkék: és kategóriák: anyadolgok

Szünetelünk

Sajnos az egyetemen nincs megállás ebben az időszakban, Mashu meg ugye dolgozik minden nap, így vittem magammal a gyerekeket.

A felszerelés a következő volt:

- laptop két fülhallgatóval (rajta pár mesefilmmel),

- kiszínezők, színes ceruzák,

- mesekönyvek,

- pár lego bionicle.

Az előadás előtt pár perccel bementünk a terembe, kerestem egy konnektort, leültettem őket a géphez a fülhallgatókkal és csendben végigülték, játszották, rajzolták az előadásokat meg a szemináriumokat.

Utána meg nagyot szaladgáltunk odakint, vagy ha több óra szünet volt, akkor bejöttek velem a csendes szobába kicsit kinyúlni a kanapékon.

Tegnap Mashu is tartott egy előadást az egyetemen a munkahelyéről (karrierlehetőségek pszichológusként), ott is simán elvoltak a pupicsok.

Az igazság az, hogy nagyon büszke vagyok rájuk, mert van olyan előadó aki észre sem veszi őket, aki meg igen, az megdicséri őket, hogy még az egyetemisták nagy része sem képes ilyen csendben végigülni az előadást.

A vonatozás volt nekik kicsit hosszú, a sok átszállás, de remélem a következő szünetben már kocsival hozhatom-vihetem őket. :)

Beszéltem a múlt héten

Csongi egyik pszichológusával, aki a kivizsgálást vezette. Nagyon elkeseredettnek tűnhettem, mert azonnal adott a hétre egy időpontot, hogy kicsit beszélgessünk el.

Szerdán találkoztunk.

Szembesített pár fontos dologgal, amit én eddig elegánsan hanyagoltam. Igen, most már bevallhatom, nem mindig egyszerű elfogadni, hogy tényleg van valami gáz.

Néha azt gondolom, áhh biztos csak túloznak, nincs is itt semmi.

Szóval kell használnunk kártyákat. Ezért most vettem két különböző csomagot az ebayen.

A diagnózissal kapcsolatban még semmi hír. Majd március elején ismét randizunk, akkor talán meg tudja mondani, hogy hol állunk a sorban.

Közben néztem lakást, de egyenlőre semmi nem úgy alakul, hogy elköltözhessünk valami egészségesebb helyre.  A bejárati ajtónk annyira megdagadt, hogy bentről ki kellett ma is feszítenem tíz perc után, hogy kijussak rajta.

Áhh...

Holnap reggel a kórházban kezdek, hogy lesz-e műtét vagy sem, nemtom...

írta: hicudzsi, 2011. febr. 17. 23:31 - címkék: és kategóriák: gyerekdolgok, anyadolgok

Mai mérleg

Négy óra alvás,

reggel hétkor vonatozgatás két átszállással,

három előadás,

egy darab kétórás szeminárium,

három darab keksz,

egy alma,

három kávé,

egy fetrengős migrén,

három önéletrajz elküldése,

kétórás fordítgatás, felkészülés a holnapi szemináriumra,

az ÁÁ-ra posztfeltöltés, képkeresés,

két tökcuki kispupics lefoglalása, megvacsoráztatása, ágybatétele egy imádnivaló Mashu segítségével,

most pedig lassan bedobom a törülközőt. A reklám után visszatérünk. :) Asszem az már holnap lesz...

írta: hicudzsi, 2011. febr. 14. 23:02 - címkék: és kategóriák: anyadolgok - 5 komment

Néha kedvem lenne...

...bemenni a CAMHS-ba és elmondani, hogy miért ilyen kurvanehéz néha és miért nem csinálnak már végre valamit???

Még egy rohadt tanácsot sem adnak mit csináljak amikor a gyerekem hirtelen gondol egyet és elrohan mellőlem. Aztán meg egész úton hazafelé üvölt velem és eszméletlen fájó dolgokat mond...

Nem tehetem pórázra.

Várólista, várólista HÓNAPOK óta... 

Szürke volt a reggel...

...a köd bekúszott a kabátom ujjába is. Nem szerettem...

Ültem a hideg fémpadon Gatwicken és vártam a vonatomat. Hirtelen zeneszó ütötte meg a fülem. Gitár. Tekergettem a fejem, vajon honnan jöhet? És ahogy lassan kigördült a vonat, ami eddig eltakarta előlem a többi peront, megláttam a gitárost. Pontosan szemben ült velem, előtte kotta, mellette lustán gőzölgő papírpoharas kávé. Akkordokat próbálgatott és néha mellényúlt. Ez kifejezetten kedves volt.

Egyszer sem nézett fel, addig míg be nem mondták a vonatomat. Amikor pedig felemelte a fejét, rámosolyogtam és hangtalanul mondtam neki: - Köszönöm!

Visszamosolygott és kissé teátrálisan biccentett egyet a fejével.

A vonat begördült, de akkor már nem fáztam és köd sem volt a kabátujjamban... és alig vártam, hogy ezt a kedves élményt megosszam valakivel.

"Papírosztó" volt ma Brightonban

...tehát mostantól papíros "practical archaeologist"* vagyok.

Reggel kilencre legkésőbb ott kellett lennünk a Brighton Dome-ban, ahol a diplomaátadót tartották. A talárt és a kiegészítőket a helyszínen kaptuk meg és segítettek is nekünk felvenni azokat.

A nézőtéren minket külön sorokba ültettek, mint a családtagokat, barátokat, olyan sorrendben ahogy majd fel kell mennünk a színpadra.

Ezt a képet mobillal készítettem magamról, hogy TÉNYLEG ITT VAGYOK! :)

Nemsokára bevonult a díszes társaság, azaz az egyetem színe-java, a kancellár, a dékán, a professzorok, a tanáraink, mindenki a tudományos fokozatának megfelelő ruhában.

A beszédek közben megünnepeltük azt is, hogy jelenleg az egyetemünk a nyolcadik legjobb az Egyesült Királyságban, a tizenhatodik legjobb egyetem Európában és a világranglistán a hetvenkilencedik helyen van. Hurrá! :)

Azután máris ugrasztottak minket és sietni kellett a színfalak mögé. Itt sorban vártak minket a segítők, egy lány megigazította a bojtunkat, egy másik a talárt, egy harmadik pedig kézfertőtlenítőt nyomott mindenki tenyerébe (szegény Sanjeev-nak ne kelljen ragacsos, kitudjamilyen tenyereket fogdosnia).

Azután egyszercsak mondták a nevem, végig kellett mennem a színpadon, kezet fogni a Kancellárral**** . Olyan nagyon zavarban voltam, hogy suhantam volna tovább, miközben ő mondta nekem, hogy: "Gyakorlati régészet, ez nagyon érdekes, gratulálok!" visszafordultam és megköszöntem neki, asszem fülig elvörösödtem. Aztán átvehettem a papíromat.

(Hehhe itt suhanok tiszta frászban. Mashu kicsit későn kapcsolt, hogy lefotózzon rendesen. )

Nem estem el a színpadon, nem esett le a sapim se. :)

A végén pedig hatalmas tapssal és üdvrivalgással fogadtuk, amikor a Kancellár a hagyomány szerint bejelentette, hogy "mindenkinek aki ma itt bemutatkozott nekem, annak megadom a diplomáját!"

Aztán pózoltam a gyerekekkel, meg a friss papírral.

Egyébként ma Stephen Fry-t az egyetem díszdoktorává avatták. Én nagyon-nagyon kedvelem őt, szóval különösen jó érzés, hogy én is ma kaptam meg a papíromat.

Ahogy hazaértünk én bezuhantam az ágyba és aludtam, aludtam, aludtam.

Még egy érdekesség; itt hagyomány, hogy a helyi újság is megjelenteti a diplomázók névsorát (nem csak az egyetem hivatalos kiadványa), gyorsan vettünk mi is egyet belőle.:)

Na meg még valamit elfelejtettem. Beszédében a Kancellár külön kiemelte, mennyi külföldi diák van az iskolában, és mikor azt mondta, hogy fantasztikus nagykövetei és képviselői vagyunk hazáinknak, büszkék lehetnek ránk az otthoniak... hát majdnem elbőgtem magam. :)

*régésztechnikus, gyakorlati régész, nem tudom otthon mi a megfelelője.

**Páran kérdeztétek, hogy akkor most hogy is van ez, hogy én papírt kapok, közben meg még egyetemre járok. Ez a régészképzés egy két éves egyetemi, szakmai oktatás. Ez elég arra, hogy ásatásokon dolgozzak, de mivel a jövőben komolyabb tervem vannak, ezért kezdtem el járni a régészet-művészettörténet szakra, de a régészet órákra nem kell még bejárnom egyenlőre (majd második év második felétől), helyettük választhattam más tárgyakat.

***a szokásos első helyeken természetesen mindig ugyanazok vannak: Cambridge, Oxford, King's College stb... ezért hatalmas dicsőség, hogy a mi fiatal iskolánk - jövőre lesz ötven éves - ilyen szuper helyezést ért el.

****Chancellor, sajnos nem tudom a magyar egyetemeken mi a megfelelő fokozat neve.

írta: hicudzsi, 2011. jan. 28. 22:11 - címkék: egyetem és 

Tegnap beállítottam a telefonomra csengőhangnak...

egy kedvenc Liszt-darabomat.

Ma csak ülök és fülelek, jajj honnan jön ilyen kellemes muzsika... és nem jöttem rá, hogy basszus fel kéne vennem a telefont, csak csodálkoztam milyen szépen szól. :)
Most rohanok tovább, csak megírtam, hogy ti is nevessetek egyet, ha már én nevetek. :)))

Nem bírom...

...mikor valaki betrappol a lakásunkba. Oké jönnie kellett a gázosnak, felmérni a bojlert, meg a főbérlőnek megnézni ahogy a víz feláztatta a parkettát, de szerintem parasztság meg sem kérdezni, hogy levegyék-e a cipőt (ott sorakoznak a papucsok az előszobában a tükörfényesre nyalt padlón) még akkor is ha úgyis azt mondtam volna, hogy áá hagyják csak,  bunkó dolog a mi konyhánkban arról értekezni, hogy "jajj 12 éve bérlik tőlem ezt a lakást és még sosem volt ilyen csúnya a penész" és egyszerűen nem akartak elmenni...

Teát vártak vagy mi a frász?

Barátok, ismerősök a nap bármelyik szakában jöhetnek, de olyan mértékben ideges lettem a két vadidegentől, hogy most kegyetlenül fáj a fejem.

A végén mikor már huszonhatodszorra trappolt be a csávó a szobába a sáros cipőjével (igen a gyerekszoba krémszínű szőnyegére is), hogy megnézze a vizet a parkettán és mikor már hatvanadszorra mondta el, hogy még ilyet nem látott, majdnem benyögtem, hogy biztos a medencés házibulik miatt van amiket éjjelente rendezünk a nappaliban, de majd csökkentem heti háromra.

De nem voltam biztos abban, hogy venné a poént...

Anyasors

Hagyjatok békén már ezzel, nagyon szépen kérlek titeket!

Olyan jó volt úgy élni, egyáltalán nem volt önfeláldozó, annyit foglalkoztam a két gyönyörűséggel amennyit tudtam, erőn felül sosem…

És elkezdtétek, hogy: jajj, nincs saját életed, mindig csak a gyerekek… De fiúk, lányok hát ez az én életem! Ha nekem jó így, miért kéne megváltoztatni?

Azóta sikerült elérni, hogy nem kapnak belőlem annyit, nem foglalkozom velük annyit és közben folyamatos lelkifurdalásom van miatta, amellett meg horgad fel bennem amit nyomtok a fejembe, hogy túl sokat adok…

És ha igen? Édeseim, annyit nem tudok adni, hogy túl sok legyen, mert mérhetetlen mennyiséget kapok tőlük vissza.

Mostantól, idén, megpróbálom visszaépíteni a lerombolt hidakat, megpróbálom az elveszett paradicsomot megtalálni és újra a családomnak fogok élni.

Nem izgat karrier, nincs most más cél, csak boldognak lenni, együtt, harmóniában, négyen.

Kell ennél több?

Nekem nem. :)