Mert nem tudja elmondani

Nem tudja elmondani. Valami baj van.
Látom rajta. Feszült, tikkel. Mindjárt robban.
Nem tudja megfogalmazni. Érzi ő is, tudja ő is.
Pengeélen táncolunk. Megpróbálom lefoglalni.
Pengeélen táncolunk. Megpróbálom lenyugtatni.
Pengeélen táncolunk. De már pörög. Túlpörög.

Aztán megszűnik körülötte a világ. Egy buborékba kerül.
Nem érti a magyart sem és az angolt sem. Kiabál. Sikít.
Olyan mint egy tesla-tekercs. Csak úgy pattognak körülötte a szikrák.
Látom rajta, hogy neki is rossz.

Susogni és csitítani, ölelni szorosan, nehogy megüssön valakit vagy kárt tegyen magában.

Susogni, ringatni, hogy szétpattanjon az a fránya buborék.

Aztán csak ülni tovább a szőnyegen, ülni, ölelgetve őt amíg engedi.

Túl vagyok rajta

Az az igazság, hogy ez a 2013 nagyon sűrűn indult. Készülnöm kellett az utolsó vizsgámra, plusz a disszertációm tervét megírnom. Négy napig alig jöttem ki a tanulószobából és a végén már Bizánccal álmodtam.

Íme a titkos "bizánci "tanulószobám.

Természetesen a vizsga előtti éjszaka alig aludtam valamit, gyakorlatilag félig csukott szemmel vettem meg a jegyet a vonatra hajnalban. Tudtátok, hogy most a diákjegy hajnalban csak max. 12 font lehet, így végre jól jártam azzal, hogy van diákbérletem, mert egyébként tizenöt font lett volna.
Miért indultam el hajnalban itthonról? Ugyanis kéremszépen hóhelyzet van, azaz azt jósoltak. Havat és még több havat. Hát mi itt csak egy egész keveset láttunk.
De mert hóhelyzet van ilyenkor szokott totálisan bedugulni a Gatwick-Brighton vonal, ezért a biztonság kedvéért azzal mentem le ami még hét előtt indul, hogy odaérjek a fél tízes vizsgára.

Odaértem szerencsésen.

Részlet a Pala d'Oro-ról, Velence, Szent Márk Bazilika

Mivel többen kérdeztétek már korábban, hogy hogyan zajlik egy ilyen vizsga, ezért most leírom. Valószínűleg azért vagyok ilyen bőbeszédű mert épp a disszertáció-tervet kéne írnom... na sebaj.

Tételsor az nincs, hanem témák vannak amit a szemináriumokon végigvesztek, utána meg kapsz egy 50 műtárgyból álló diasorozatot, hogy párosítsd hozzájuk az anyagot és szépen magold be őket.
Aztán a három óra hosszan tartó vizsgán, kapsz hét kérdést és abból háromra kell válaszolnod. Gyakorlatilag kisebb esszéket kell írni róluk.

A három közül az egyik fix kérdés, nem választható. Ez képfelismerés, elemzés és kontextusba helyezés.
Tehát ha kapsz három különböző műtárgyat, amin egy vagy több bizánci uralkodó látható, akkor biztosan az  udvari művészet témakörben kell alakítanod. Miért rendelték meg, kik rendelték meg, hogyan ábrázolták, testtartás, ruházat, mit üzennek ezzel és így tovább ami a csövön kifér, dátumokkal és lehetőleg referenciákkal.
A többi kérdés mondjuk olyan, mint:  "a Macedóniai Reneszánsz csak egy új festészeti stílust jelentett, esetleg valóban valaminek az újjászületését jelezte" vagy: "hogyan hatott a bizánci művészet más országok művészetére".

Szóval ilyesmi. Erre van három órád, amit egy szigorúan őrzött teremben vezényelnek le. Amikor belépsz onnantól már egy mukkot sem szólhatsz és ki sem mehetsz az első óra végéig. A cuccaidat, a víz, rágcsálnivaló és tollak kivételével mind egy halomba leteszitek a terem egy távolabbi sarkában, aztán megkeresed a számoddal ellátott papírt. A nevedet szigorúan tilos ráírni, ezért mindenhol a diákod regisztrációs számát kell használnod. A vizsgabiztosok átnézik az asztalodat, a papír zsebkendős csomagot is alaposan, majd megnézik a diákodat is, hogy tényleg te vagy-e rajta és stimmel-e a szám a vizsgapapírodra írt számmal.

Sütöttem süteményt is a vizsgára.

Ma legalább voltunk háromszázan, persze nem mind művészettörténet diákok, belőlünk elég kevés van  ugyanis.

Az első órában nem mehet ki senki, aztán aki wc-re akar menni azt felírják egy listára és sorban kiengedik őket. A papírra ráírják mikor távozott és mikorra ért vissza. Szigorúan ellenőrzik a kukákat, az illemhelyiségekét is és folyamatosan cirkulálnak a vizsgabiztosok.

Egyébként meg úgy elszáll a három óra, hogy észre sem lehet venni. Ez akkor bosszantó, ha már görcsöl a kezed és még írnál, mert annyi minden van a fejedben.

Ha végeztél, a jelenlétedben ellenőrzik a vizsgapapírt (rajta van-e a számod, kitöltötted-e az adminisztrációs részét rendesen) , majd ott kell hagynod az asztalon, aztán meg mehetsz is kifelé.
Ezek egyébként füzetek, de lapot nem szabad kitépni belőle. Nem használhatsz vázlatlapot sem, mindent abba a füzetbe kell leírnod és aztán áthúzni, hogyha csak vázlatnak szántad.

Így megy ez. Egyszer majd írok arról, hogy hogyan osztályoznak és ez mennyire számít majd bele a diploma végső jegyébe, csak nem most.

Tehát rohanás van, mert csütörtökön leadás és megyek a kórházba, hogy jól megvizsgáljanak a hétfői műtétemre. Hát izgulok rendesen.

Brightoniak és környékbeliek figyelem!

Január 21-től, ingyenes nyelvtanfolyamot indít a Sussexi Egyetem (University of Sussex) Falmerben.

Harminc font a jelentkezési díj, de ha az órák nyolcvan százalékára elmentek, akkor a végén ezt visszatérítik.

A kiírásban nem volt megszabva, hogy kik jelentkezhetnek, úgyhogy továbbítom nektek, szerintem nagyon jó lehetőség.
A jelentkezési lapot innen lehet letölteni: jelentkezés ingyenes angolórákra.

Az új év első napja van

Nagyon nem szeretem, hogyha január elseje ágyban nyűglődéssel, meg lustálkodással telik. Pedig nem is hiszek a babonában, ami azt mondja, hogy: amit teszel az új év első napján, azt fogod tenni egész évben.

Mivel gyönyörűen sütött a nap, kihasználtuk és kirándulni mentünk.

Az ég gyönyörű kék volt, a fű zöld, nyugalom és békesség mindenhol. Egy baj akadt, hogy a mezőt és a túrautat elárasztotta a talajvíz az elmúlt hetek esőzései miatt, így egy idő után vissza kellett fordulnunk, de így is nagyon élveztük a kis sétát.

Most, amíg a gyerekek mesét néznek, kivettem egy órát a tanulásra (nemsokára lesz egy vizsgám), meg szerencsére egy kis munkám is akadt.

Minden drága olvasómnak boldog új évet kívánok! :)

Boldogat mindenkinek!

Tate Modern

Ma ismét ellátogattunk az egyik kedvenc londoni múzeumomba a Tate Modern-be. Nem azért a kedvencem, mert rajongok a modern művészetért - túlzás is lenne ezt állítanom -, hanem mert ez egy olyan múzeum, ahol igazán érthető és érezhető mi is a művészet. 

Mert szerintem az igazi művészet felszabadít, elgondolkodtat, bátorít, ismerős érzéseket ébreszt.

Édua kifejezetten imádja ezt a helyet - csakúgy mint a Természettudományi Múzeumot -, felszabadultan jár műtárgytól, műtárgyig. 

Néha galoppozik:

Néha leül és elgondolkozik, vagy rácsodálkozik.

Érdeklődik:

és megpróbálja megérteni:

Itt éppen olvasta a leírást és próbálta a szoborban felfedezni azt amit olvasott. 

Vagy ül és figyeli:

Itt pedig rácsodálkozik Matisse-ra:

Mert a művészethez gyermeki lélek is kell, az a fajta nyitottság. Én nem a professzoraimtól, hanem a lányomtól tanultam meg látni is a modern művészetet, nem csak nézni. Az ő szemén keresztül egyre izgalmasabb és érdekesebb számomra is.

Anglia XVIII. század, női ökölvívók

Ma ismét a nőStényeken az angol történelem egy izgalmasabb szeletéről írtam.


A XVIII. század első felében Londonban nagyon divatos sportág lett az ökölvívás. Akkoriban kesztyű nélkül űzték. Nem volt bíró, írott szabályrendszer, időhatár, és még súlycsoportokat sem határoztak meg. Nem volt ritka, hogy egy kétméteres óriás és egy hetven kilós, alacsony férfi álljon ki egymással. A versenyzőkre fogadhattak a nézők és természetesen a versenyzők is kaptak százalékot vagy előre meghatározott pénzjutalmat a győzelemért. Ezt a sportágat nem csak férfiak űzhették, egészen a XVIII. század elejétől tudunk már női küzdelmekről is.

A nők azonban általában alacsony díjakért verekedtek, egy üveg ginért, új ruhákért, vagy akár egy férfiért. Hajukat felkötve, félmeztelenül voltak, ami a legtöbb esetben azért azt jelentette, hogy alsóruhában álltak ki az arénába. Többnyire prostituáltak próbálták így kiegészíteni a keresetüket, mert ha sok nézőjük volt, illetve sokszor győztek, akkor még akár pénzjutalmat is kaphattak.

Nyilván a látvány vonzotta a férfiakat, hiszen ezek a lányok hiányos öltözékben – a kortárs hölgyekhez képest majdhogynem meztelenül -, puszta kézzel tépték egymást. Ezeken a durvább meccseken az ellenfelek szintén szabályok nélkül harcoltak, gyakran karmolták és ütötték a másik melleit vagy az arcát, illetve támadták a szemét.

Az első feljegyzett modernebb női küzdelem 1722-ben játszódott le Londonban, a mostani Oxford Circus közelében, amikor Elizabeth Wilkinson, „a cockney bajnoknő” legyőzte Martha Jonest. Így Elizabeth lett az első ismert női ökölvívóbajnok, és később komoly versenyzői karriert futott be.



Ha érdekel titeket, hogy hogyan hirdették meg a versenyeket és mivel szórakoztatták a népet, a folytatást itt olvashatjátok. 

Itt járt a "Doktor"

A "Doctor Who" azaz magyarul "Ki vagy doki?" címen ismert sorozat szereplői jöttek el egy közeli kisvárosba.
Édua nagy rajongója a sorozatnak, míg Csongor a robotokat imádja belőle, kedvence a Dalek nevezetű.
Az "Autism All Stars" szervezet egy félnapos kézműves-vásárt rendezett, ahol megjelentek a sorozat különböző szereplői, hogy pénzadományokat gyűjtsenek a szervezetnek és fotózkodjanak a gyerekekkel.

Pózolás a Doktorral

K9 a kutyarobot

Robot-emberek

Végül pedig pózolás Dalekkel

Az Ember-robotoktól meg a Dalektől is nagyon félt először a gyerek, aztán csak oda-oda ment időnként. A köztes időben egy asztalhoz ültünk, ahol gyurmázhatott. Végül hazafele készülődve beszélgetett velük kicsit és oda mert állni egy fotó erejéig. :)
(Édua szülinapi bulin volt, azért nincs rajta a képeken.)

Szülinap a farmon

Éduának szülinapi bulit szerveztünk és hol is lehetett volna másutt, mint egy farmon.
A szülők szerintem mind nagyon megutáltak minket, mert minden gyerek úgy ment haza, hogy szeretnének nyuszit/csirkét/tengerimalacot/kecskét stb...
Kibéreltünk egy pajtát, amit feldíszítettünk:



Itt éppen anyu eregeti fel a héliumos lufikat.

Azután amikor megjöttek a gyerekek elvittük őket traktorozni, ahogy a lenti képen is látható:

Aztán fejtek műkecskét meg műtehenet. Nagyon jól megcsinálták mindegyiket, ugyan csak víz folyik belőlük, de meg kell érte dolgozni rendesen!

Simogattak tyúkot és nyuszikat:

Aztán volt terülj-terülj asztalkám:

Végül pedig átmentünk a fedett óriás pajtába, ahol egy játszóház van gyerekeknek, csúszdákkal, labirintussal.

Nagyon jó buli volt és annyira tetszett a gyerekeknek, hogy Csongor is azt kérte, ott tartsuk az ő szülinapját is. 

A századik

Ez a századik bejegyzés az új blogon.
Az utolsó lett volna, hogyha nem jövök rá, milyen sok dologról nem meséltem és mennyi mesélnivalóm van még nektek.