Hagyjatok békén már ezzel, nagyon szépen kérlek titeket!
Olyan jó volt úgy élni, egyáltalán nem volt önfeláldozó, annyit foglalkoztam a két gyönyörűséggel amennyit tudtam, erőn felül sosem…
És elkezdtétek, hogy: jajj, nincs saját életed, mindig csak a gyerekek… De fiúk, lányok hát ez az én életem! Ha nekem jó így, miért kéne megváltoztatni?
Azóta sikerült elérni, hogy nem kapnak belőlem annyit, nem foglalkozom velük annyit és közben folyamatos lelkifurdalásom van miatta, amellett meg horgad fel bennem amit nyomtok a fejembe, hogy túl sokat adok…
És ha igen? Édeseim, annyit nem tudok adni, hogy túl sok legyen, mert mérhetetlen mennyiséget kapok tőlük vissza.
Mostantól, idén, megpróbálom visszaépíteni a lerombolt hidakat, megpróbálom az elveszett paradicsomot megtalálni és újra a családomnak fogok élni.
Nem izgat karrier, nincs most más cél, csak boldognak lenni, együtt, harmóniában, négyen.
Kell ennél több?
Nekem nem. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése