Az olyan, mintha hazaköltöztem volna és telnének lassan a hétköznapok. Igaz Állatkertezünk, meg kimegyünk a papához, meg a húgomékhoz a kertesházba, de mégsem nyaralás. Nem tudok elmenni velük például a Balatonra se.
Most azt vállaltam, hogy kifestem anyukámék konyháját, mert nagyon rossz állapotban volt. Pénteken és vasárnap is azon dolgoztam és még mára is maradt jócskán. Öreg a ház, négy méterre van a plafon és bizony vakolni kell és glettelni egy csomó helyen.
Szóval tegnap éjjel már sírtam, amikor egy plafondarab a fejemre esett és szinte csak a lábujjaimmal tudtam kapaszkodni az öreg és rövid létránkba, miközben gletteltem..
De mégis ezek a magyarországi utak visszanézve olyanok, mintha csodaországban jártam volna. Rengeteg élmény, rengeteg beszélgetés a szeretteimmel, sok játék, amivel fel tud töltődni az ember.
Aztán majd megyek haza a másik életembe, ami most annyira távolinak tűnik és valótlannak.
