Ma ismét a nőStényeken az angol történelem egy izgalmasabb szeletéről írtam.
A XVIII. század első felében Londonban nagyon divatos sportág lett az ökölvívás. Akkoriban kesztyű nélkül űzték. Nem volt bíró, írott szabályrendszer, időhatár, és még súlycsoportokat sem határoztak meg. Nem volt ritka, hogy egy kétméteres óriás és egy hetven kilós, alacsony férfi álljon ki egymással. A versenyzőkre fogadhattak a nézők és természetesen a versenyzők is kaptak százalékot vagy előre meghatározott pénzjutalmat a győzelemért. Ezt a sportágat nem csak férfiak űzhették, egészen a XVIII. század elejétől tudunk már női küzdelmekről is.
A nők azonban általában alacsony díjakért verekedtek, egy üveg ginért, új ruhákért, vagy akár egy férfiért. Hajukat felkötve, félmeztelenül voltak, ami a legtöbb esetben azért azt jelentette, hogy alsóruhában álltak ki az arénába. Többnyire prostituáltak próbálták így kiegészíteni a keresetüket, mert ha sok nézőjük volt, illetve sokszor győztek, akkor még akár pénzjutalmat is kaphattak.
Nyilván a látvány vonzotta a férfiakat, hiszen ezek a lányok hiányos öltözékben – a kortárs hölgyekhez képest majdhogynem meztelenül -, puszta kézzel tépték egymást. Ezeken a durvább meccseken az ellenfelek szintén szabályok nélkül harcoltak, gyakran karmolták és ütötték a másik melleit vagy az arcát, illetve támadták a szemét.
Az első feljegyzett modernebb női küzdelem 1722-ben játszódott le Londonban, a mostani Oxford Circus közelében, amikor Elizabeth Wilkinson, „a cockney bajnoknő” legyőzte Martha Jonest. Így Elizabeth lett az első ismert női ökölvívóbajnok, és később komoly versenyzői karriert futott be.
Ha érdekel titeket, hogy hogyan hirdették meg a versenyeket és mivel szórakoztatták a népet, a folytatást itt olvashatjátok.
