2011. december 1., csütörtök

Római nap

Éduáék egészen eddig a rómaiakról tanultak.
Ma pedig be kellett öltözniük római polgárnak és persze ettek "római" módra pl. olivabogyót (amit a lányunk megszeretett végre) és mindenféle érdekes dolgokat is csináltak.
Mi szerényen Minervának öltöztettük a gyereket, na meg ő se adta alább egy istennőnél (a komolyság az arcán az az isteni tekintet):
Nagyon jónak tartom ezt a fajta történelemoktatást így harmadik osztályban, ez biztosan megragad bennük. :)

3 megjegyzés:

  1. Erről az jutott eszembe mikor hatodikban a farsangon Zeusznak öltöztem, ls csak a tanárok értették ki voltam :D

    VálaszTörlés
  2. De édes! Felelőssége teljes tudatában! A szemléltető tanitás mindig jobb, mint a száraz könyvolvasás. Nálunk a biológia tanár ilyen, Dávid nagyon szereti.

    VálaszTörlés
  3. Ilyen Rómás beöltözős hetek nálunk is voltak, sőt amikor a görög demokráciáról tanultak, akkor olyan beöltözés is volt. Plusz minden tantárgy erre utalt, csináltak pl. agyagból köcsögöt, amit rajzon kellett kidíszíteni tanult ókori motívumokkal. Aztán összetörték zsákban kalapáccsal, és utána összeragasztották. A kicsi nagyon élvezte ezeket, és igazad van tényleg jobban megragad szerintem is. Kár, hogy a gimi már egész más.

    VálaszTörlés