2012. február 8., szerda

Összefogás a hóban

Hó van és meg kell mondanom, hogy most a megyében meglepően jól kezelték a helyzetet. Nem volt nagy pánik mint két éve, az utakat letakarították. Sajna a háztulajdonosoknak nem muszáj letakarítani a járdákat, így azok most jegesek még (és elég veszélyesek).


Hétfőn nem volt hivatalos tanítás a suliban, csak ügyelet. Kedden mikor vitte fel a gyerekeket Mashu, ott állt kint a tanári gárda az iskola zsákutcája előtt (ahova sajna nem jut el soha a megyei sószóró autó) és vezényelték a szülőket, merre menjenek, hol parkoljanak. Segítettek megtolni az elakadt járműveket. Jótanácsokat adtak jégen elinduláshoz, jó hangulatban szervezkedtek.

Ma reggel is kint voltak segíteni. A gyerekeket pedig mind a főbejáraton kellett bevinni, ahol pedig az iskolaigazgató tartotta nekünk az ajtót, mosolyogva üdvözölt minket.

Valahogy ez a szokatlan hóhelyzet összehozta jobban a közösséget. Olyan jó ilyet látni és tapasztalni. :)

Egyébként meg ma van Mashuval a tizenkettedik évfordulónk, és ennek örömére ma este vizsgázom régészetből (kerámiák felismerése, datálása, szóval itt sem vagyok, tanulok...:))

15 megjegyzés:

  1. Gratulálok az évfordulóhoz! Azért az ünneplést pótoljátok be! :-)
    Most láttam, hogy mentorszülő lettél. Hogy van neked ennyi időd mindenre?
    Eszter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eszter köszönjük szépen!!! Nagyon aranyos vagy :D

      Uhh így is úgy érzem, hogy több időt cseszek el mindenféle butaságra mint fontos dolgokra, sajnos pl. ha emailt írnak nekem arra is sokszor nem tudok válaszolni csak nagyon sokára. Mindjárt vizsgázom jajjjj :D :D D

      Törlés
  2. Na, megvan a vizsga? (Naná!:-))
    Szeretnélek kicsit meginterjúvolni iskolakezdés ügyben (ha már mentorszülő lettél ;-)). Kérlek, szólj, hogy mikor, hol lenne alkalmas!
    Köszi, Eszter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.

      Mi is most kezdjük az iskolát Brighton-ban. :)
      Esetleg beszélhetünk, ki mit tud már:) Mi már választottunk 3 sulit.

      E-mail címem: sebok_aniko@yahoo.com

      Anikó

      Törlés
    2. Nagyon sok boldogságot Nektek :)

      Törlés
    3. Lehet, hogy ma fogok tudni válaszolgatni az emailekre végre :D

      Törlés
  3. Sok-sok boldog évet kivánok még nektek! És az évforduló örömére a vizsga is biztos remekül sikerült!

    Az összefogás a hóban nálunk is ment tavaly, együtt tologattuk itt az autókat! :)

    VálaszTörlés
  4. Csatlakoznek a jokivansagokhoz. Nagyon sok boldogsagot kivanok nektek! Legyen nagyon szep evfordulotok!

    VálaszTörlés
  5. Annyira aranyosak vagytok, nagyon szépen köszönjük a köszöntéseket! :)

    VálaszTörlés
  6. Jaj küldöm, csak dobj kérlek egy címet a nutikakukacgmélpontcomra! :-)
    Eszter

    VálaszTörlés