2012. március 22., csütörtök

Róma, Róma, Róma

Menthetetlenül szerelmes vagyok. Hogy mibe, azt pontosan nem tudnám megmondani. Rómába? Ebbe a csodás és különleges városba, ahol láthatod a mocskot és a fenséges pompát is egyszerre.


A tanulásba? Amikor az a munkád, hogy térkép alapján vándorolsz templomról templomra, vadászod a korai mozaikokat és fotózod a régi graffitiket (én találtam egyet 1850-ből a Santa Maria Maggiore-ben) és a festett fa mennyezeteket.

A szabadságba? Abba az eszméletlen szabadságba, hogy egy hétig nincs más csak te és a tanulás?

Nem tudom. Róma átölelt, felszabadított és bekúszott az életembe örökre.

Csodálatos nyolc nap volt, minden nehézséggel együtt. Alig várom, hogy a családomnak is megmutathassam, hogy elmenjünk a Forum Romanumra együtt, hogy megnézzük éjszaka a Colosseumot, és az Angyalvárról nézzünk le a Szent Péter térre.

19 megjegyzés:

  1. Ugy jártál mint Eszti lányom! Ő is ugyan igy jött haza. Azt mondta, hogy oda még el kell mennie, látnia kell, még, még. Örülök, hogy téged is magával ragadott a varázsa, és kikapcsolt! Már nagyon rád fért! Puszillak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elmondhatatlanul érzem magam. Még mindig, mintha egy másik világban lebegnék. :)Számomra vicces volt, mert egyes részei Pestet idézték, én nem ijedtem meg a kéregetőktől, a pisiszagú aluljáróktól, a tapizós fasziktól a metrón (elhajtottam őket a picsába) viszont szegény angol osztálytársnőim baromira nincsenek ehhez szokva, így ki kellett kupálnom őket. :)

      Törlés
  2. Hmmm. Hogy ez milyen fincsi bejegyzés!

    Jó, hogy itt is írtál róla. :-)

    VálaszTörlés
  3. No az is jól járt akit te kupáltál ki hisz magad is egy visszataszító otromba rühes nőnek nem nevezhető valami vagy, nem csodálom,hogy téged nem akartak tapizni kinek lenne gusztusa vsak hozzád is érni? Fújjj kirázott a hideg is tőled szerencsétlen

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon akarod a testem ugye? :) Már látom mire megy ki a játék! Kívánsz és szerelmes vagy, azért jársz ide. :) Mint az oviban, húzzuk meg a haját. :)

      Törlés
    2. Egyébként úgy tudod bebizonyítani, hogy nem igaz amit gondolok, ha kibírod nélkülem egy évig. :) Nagyon fogsz hiányozni.:)

      Törlés
  4. Huhh nevtelen, finom uri lelek :-D

    Mi evente jarunk Romaba, a pasit is megfertoztem, ha tobbre nem egy hetvegere, de siman voltunk mar ugy is, h hajnalban repulo, egesz nap Vatikani Muzeum (az elozo turan az orrunk elott csuktak be es a gyerek SIRT, hat ezen ne muljon), este megint repulo, masnap meg csak aludtunk egesz nap, de megerte. Van egy remek kis szallodank a Parioli negyedben, tiz perc a Villa Borghese meg a piazza del Popolo, remek etteremmel az aljaban. Nagyon erdemes kimenni Ostiaba ha van ra ido, kulonosen gyerekkel, egesz napos rohangaszas a romok kozott, a mienk elvezte nagyon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye milyen kedves és szerelmes ez a kis Névtelen? :)

      Uhh a szállodát megnézem, köszi a tippet! :)

      Törlés
  5. Szerelmesnek lenni NŐbe szokás-rólad ez nem mondható el. Ha rád azt mondom,hogy nő azzal csak megsértem azt aki valóban az-érted?-felfogtad? Undorító vagy egy varangy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szegény férfiak... beléjük nem szerelmes senki. És szegény varangyok.. :)
      Orvos látott már?

      Törlés
    2. Egyébként te már láttál engem személyesen? Találkoztunk már? Ha igen, akkor hol? Olyan jó lenne felidézni :)

      Törlés
    3. Hicu, lehet, hogy ez egy gyönyörű barátság kezdete, nem? :)

      Törlés
  6. Csak nem gondoltad komolyan,hogy én leállok egy magadfajta kis csóróval akár csak beszélgetni is?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, folyamatosan azt csinálod kedves Névtelen. Most is nekem válaszoltál. Szóval visszatértél és szerelmes vagy, nem bííírod ki nélkülem. :)
      Óóó, milyen romantikus.

      Törlés
  7. Hát elég nehezen bírom ha nem látlak ez igaz: Cirkuszi látványosságnak is beillenél, nem lát az ember minden nap ilyen formátlan szörnyszülöttet mint te vagy-csak kár hogy nem fizetne azért a kutya sem téged megnézzen...-még a családod sem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na mi van bébi bepörgettelek? Tényleg nagyon vonzódsz :D
      Mesélj már hol láttál te engem, honnan tudod hogy nézek ki?
      :) Ja és legközelebb ne menj el ilyen gyorsan. :))))

      Törlés
  8. Bepörgettél?Na ne viccelj ahhoz egy kevéske ész is kellene ami neked nincs. Hogy is lehetne normális a gyereked, már nem is csodálkozom.

    VálaszTörlés
  9. Nagyon eltűntél te ostoba, akkor ez betalált!!!!

    VálaszTörlés