2012. július 9., hétfő

Iskolai hírek - olimpiai láz és bírósági tárgyalás

A gyerekek iskolájában - csakúgy mint más angol iskolákban -, az egész év szinte az olimpia és a "diamond jubilee" jegyében telt. Mivel már csak két hét van hátra az iskolából, ezért most rendezik meg az olimpiai sportnapot és más különleges foglalkozásokat. Ma például egy igazi olimpiai fáklyát foghattak a gyerekek a kezükbe és fényképezkedtek is vele.

Amikkel mostanában Édua osztálya foglalatoskodik az engem nagyon lenyűgöz (harmadik osztály, tehát négy éve iskolások a receptionnal és nyolc évesek). Matematikából az elmúlt pár hétben például az volt a feladatuk, hogy egy kis vállalkozást kellett létrehozniuk. De nem csak úgy kutyafuttában, minden hétre/napra ki volt adva egy-egy feladat. Elsőként csoportokat kellett alapítaniuk, majd meghatározni a vállalat tevékenységét. Aztán megtervezni az arculatot és a termékeket.
A lányzó nagyon izgalmas kis céget talált ki, ami a csoportjában lévőknek mind tetszett. Egészséges életmód kisállatoknak, kutya/macskasportokhoz felszerelések és így tovább. Nem is mesélem el, mert még a végén ebből fogunk meggazdagodni. :)
Szóval miután megvolt az arculat, a termékek prototípusait kellett "legyártani" (papírból) majd üzleti tervet írni. Mennyi lesz az alapanyagra a kiadás, mennyi a várható bevétel és így tovább.
El vagyok képedve és a gyerekek imádják az órát, alig várják, hogy legyen matek és építsék a kis birodalmukat.


A másik iskolai feladat, ami nekem nagyon tetszett, hogy összevonták a harmadikos és negyedikes osztályokat majd a "Három kismalac" mese alapján bírósági tárgyalást kellett tartani. Két héten keresztül érveket és ellenérveket sorakoztattak fel, a tárgyaláson ahol a malacok voltak a vádlottak, merthogy szegény farkas, akit megöltek ugye, ártatlan volt, hiszen az asztmája miatt lihegett annyira, ráadásul egy váratlan vihar miatt repült el a ház teteje. Fel kellett vonultatniuk bizonyítékokat is, mint például az orvosi jelentést a farkas asztmájáról, vagy arról, hogy a malac az erdőből lopta a háza építőanyagát, ráadásul engedély nélkül építkezett a területen.

Nagyon tetszik, hogy kreatív gondolkodásra késztetik őket és csapatmunkára. Megtanítják őket érvelni, játékosan számolni, és arra, hogy megértsék, hogy működik egy vállalkozás.



12 megjegyzés:

  1. Ilyenek nálunk miért nincsenek? Nahát, de kár! Pedig ezek tényleg olyan jó dolgok!

    VálaszTörlés
  2. Annyira szeretem, hogy ilyeneket tanulnak. Ráadásul elő is kellett adni a bírósági tárgyalást, voltak újságírók akiknek meg kellett írniuk az iskola blogján a történetet, tudósítani. Minden csoport/osztály más feladatot kapott, fantasztikus. :)

    VálaszTörlés
  3. De jó! Nekem annyira tetszik, ha emberszámba veszik a gyerekeket, és nem arról szól az iskola, hogy egy államilag kitalált klisébe próbálják belepasszírozni az összes gyereket, hanem lehetőséget adnak rá, hogy ötleteik legyenek, és biztonságos keretek között tanulják meg az életet. Korábban nem gondoltam rá, hogy külföldön éljek, de ahogy nő a lányom, egyre többször jut eszembe, hogy ebbe az iskolarendszerbe én nem adom be a gyerekem. Olyan tüneményes és okos, és nagyon más, mint az elvárások. Utálnám, ha átlaggyereket akarnának belőle faragni. :(

    Szuper, hogy a Te gyerekeid ilyen remek helyen tanulhatnak! Olyan jó olvasni, hogy van ilyen is a világon! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem már az tetszik alapból, hogy nincs hatszáz tankönyv, füzet. Minden bent van az iskolában, mindenkinek saját fiókja van az osztályteremben.

      Általában a tantárgyak nem csak egy dologra korlátozódnak. Történelem keretében van mindenféle foglalkozás ami közelebb hozza a gyerekeket az adott eseményhez. Itt van pl. Guy Fawkes aki fel akarta robbantani az angol parlamentet. Csongiék (másodikosok és 7 évesek) hetekig foglalkoztak vele. Beszélgettek a szereplőkről, királyokról. Megrajzolták őket. Verset tanultak. Tehát nem pusztán történelem, hanem kreatív óra és így tovább.
      Csongor azóta akar kínaiul tanulni, hogy egyszer kínai nap volt az iskolában amikor ő még csak elsős volt. Már tud köszönni kínaiul meg megköszönni dolgokat. :) Szóval inspirálják őket a tanulásra tényleg.

      Törlés
  4. ...és még nem is meséltem az afrikai testvérsuliról, ahova a tanárok minden évben elmennek és a gyerekek készítenek ajándékokat, meg beszámolót és így tovább. Az afrikai gyerekek meg küldenek vissza ugyanilyen plakátokat meg beszámolókat egy napjukról...

    VálaszTörlés
  5. Jaj, ez az egész annyira jó! Még a végén azért megyünk világgá, hogy Lili is így tanulhasson. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha nálunk is meg lehetne ezt csinálni...

    VálaszTörlés
  6. Ez állati jó, de jó is lett volna ha nekünk is ilyenjeink lehettek volna, a sok haszontalanság helyett...

    VálaszTörlés
  7. Hatodikban (altisi utolso eve), 3-4 fos csoportokat kellett alakitani, Minden csoport kapott tanbacsitol tiz fontot, az volt a vallalkozas alapja. Ki sutemeny sutott, ki olcson vett cukorkara tett plusz hasznot, ki hasznalt konyveket arult meg volt meg millio mas otlet. A tizest a vegen vissza kellett adni (nem tudom, aki nem termelt hasznot az mibol, de ennek majdnem harom eve), a hasznot pedig felajanlottak jotekony celra. Egy hetig zizegtek ezzel, nagyon cukik voltak :)

    Igen, itt kevesebb a bemagolando targyi tudas, viszont tobb a mindennapi eletben hasznalhato ismeret es meg erdekesebb is.

    VálaszTörlés
  8. Itthon is próbálkoznak projektekkel, de ez csak általában egy hét az egész évből. Ami miatt nem megy , az hogy ilyenkor a "rendes" tananyaggal nem haladunk. Már pedig az szent és sérthetetlen. A másik meg, hogy sokkal több előkészítő munkával jár a tanárok részéről, amire nincsenek felkészítve.És én hiába tanítok ilyen módon az alsóban, ha a felsőben még a poroszos rendszer dívik.Sajnos az új törvény és a kötelező tanterv is pont az ellenkező irányba megy.

    VálaszTörlés
  9. Én is csak irigykedek. Bár itthon is próbálkozunk, kooperatv munkával, projektekkel, de ezek sokkal több előzetes munkával járnak a tanár részéről, főleg hogy szinte csak önképzéssel, vagy tanfolyamokon jutunk az ezzel kapcsolatos ismeretekhez,de akit nem érdekel az nem foglalkozik ilyenekkel. Mi elég sokat dolgozunk csoportban főleg 3-4. osztályban, de sajnos a felsőben nincs folytatása.

    VálaszTörlés
  10. Fiam töri tanára feltett egy kérdést, aztán ő maga megválaszolta. Hiába jelentkeztek a gyerekek. Mert szerinte nem biztos hogy jól válaszoltak volna és akkor még azt is meg kellett volna magyaráznia és arra nincs idő!!!

    VálaszTörlés
  11. Nincs idő, bizony.
    Viszont a mi sulinkban van JAM (http://www.uj.zoldiroda.hu/index.php/zold-iroda-verseny-2011-fomenu/versenyzok/65), hatodiktól, szabadon választott szakkörként.
    Délelőtt meg muszáj a tanároknak a sok hülyeséget tolni a kölykök agyába.
    Vaskalap

    VálaszTörlés