2012. július 4., szerda

Orvosok, meg szalmaság meg egyéb dolgok

A héten a két gyerek is, meg én is jártunk különböző orvosoknál kivizsgáláson, vagy felülvizsgálaton.
A fizikoterápián a terapeutától külön fejmosást is kaptam, hogy döntsük el hol fogjuk a gyerek lábát kezeltetni, itt vagy Magyarországon. Persze engem se kellett félteni, mert kedvesen elmeséltem neki, hogy azután mentünk el otthon szakemberhez, miután itt egy évig nem kaptunk időpontot.
Megegyeztünk az itteni kezelésben és még ma ír Csonginak beutalót a lábász-szakdoktorbácsihoz.
Na néztem egy nagyot. Nem mintha bajom lenne a hölggyel akihez járunk, csak 1. nem ad speciális tornát, ami esetleg segítene a gyereknek, azt mondja, hogy tanuljon meg bringázni, meg úszni... 2. azt mondta, hogy ő ennek nem annyira szakértője, inkább nézze meg jól a dokibácsi (sikítófrász). :)

Szóval azt hiszem amikor hazautazunk akkor az lesz az első, hogy keresek egy gyógytornászt aki tud nekünk feladatokat adni.

A szalmaság meg azt jelenti, hogy Maska elutazott egy hónapra, szóval "egyedül viszem a boltot". Dolgozom az egyetemen, a gyerekekkel vagyok, hozom-viszem őket és tornázom sokat a felszabaduló időben.
Ez persze azzal is jár, hogy mindenhova én vezetek, ami nagyon izgalmas.

Most ez van így hirtelen. :)

9 megjegyzés:

  1. Unatkozni nem fogsz, az egyszer biztos... Azt meg nem mondanám, hogy büszkeséggel tölt el a tudat, hogy a honi ortopéd ellátás jobb, mint a brit. Mert nálunk is nagyon komoly hiányosságok vannak. Az, hogy a "művelt nyugaton" is van nagyobb kakikupac, nem a mi színvonalunkat teszi magasabbá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem otthon jobb az orvosi ellátás egy csomó szempontból mint itt. Itt pl. nincs gyerekorvos, mindent a háziorvos intéz, és sokszor fingjuk sincs a gyerekbetegségekről.
      Volt, hogy a kiütésnek a számítógépén nézett utána és utána mutogatta nekem a képet, hogy szerintem ez az???

      Törlés
  2. Hűű jó kis hónap lesz, de megoldod te, nem féltelek! :)

    VálaszTörlés
  3. Akkor tényleg nem fogsz unatkozni, hát csak ügyesen!

    Ezzel az orvososdival kapcsolatban már néha nekem is volt olyan érzésem, hogy Mo-on ezt simán megoldanák. De azért megy itt is a szekér! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan ez az. Otthon az orvososdi máshogy működik, itt többször olvasok félrediagnosztizálásról, mint otthon. Itt már a sokadik gyerek halt bele abba, hogy nem vették észre az agyhártyagyulladás tüneteit. Itt minden rendelőben ki van írva, hogyha az influenza tüneteit észleli magán, be ne jöjjön, hívjon fel minket. :)

      Törlés
  4. én tudok egy jó gyógytornászt, ha nincs neked, akkor szívesen megadom az elérhetőségét :)

    VálaszTörlés