Kórházasdi 1. rész

Szóval hétfőre kaptam időpontot az egyik helyi kórházba egy belgyógyászati beavatkozásra, amire már elég régóta várok.
Mikor már biztosan műteni fognak, akkor elküldenek egy előzetes kivizsgálásra ahol megmérnek, vért vesznek. Majd ki kell töltened egy halom papírt magadról, allergiák előzetes betegségek, hordasz-e szemüveget, ki fog téged hazavinni a kórházból, ki fog vigyázni rád 24 órában az első napokban és így tovább. Ha nincs ilyen személy azt megoldják máshogy, ezt egy későbbi részben említem majd.

Ezeket a rutinbeavatkozásokat általában egy nap alatt zavarják le, tehát reggel bemegy az ember 7:45-re és attól függően mikor volt a műtét dél és három óra között hazaengedik. Előtte este már nem szabad enni és reggel hatig ihatsz vizet még.

Mikor megérkezel,  ellenőrzik az adataidat, kikérdezik a neved születési dátumod, majd bevezetnek egy előkészítő szobába. itt hat-nyolc kórházi ágy van egymás mellett amiket harmonika függönyökkel lehet elválasztani egymástól. Nagyon csípem ezeket a függönyöket majd később rátérek erre is, hogy miért. Tehát az előkészítőben van egy foteled, egy ágyad, egy kis asztal. Az ágyra már oda van készítve a kórházi hálóing, az eldobható bugyi és egy csodaszép, zöld kompressziós térdharisnya. Természetesen ott van mindenhol a kézfertőtlenítő, egy kis vékony (horgolt?) takaró (meglepően meleg) meg itt minden ágynak saját vérnyomásmérő mandzsettája (így hívják?) volt.

Kapsz egy azonosító karszalagot.

Ez csak a hátulja, az elején rá van nyomtatva a név, születési dátum, kétféle vonalkód. 

(nekem azért piros, mert van egy gyógyszerallergiám, akinek nincs semmi baja, annak fehér) aztán a nővérke vérnyomást mér, majd jön a műtő-orvosod asszisztense (mivel itt nem doktorok az orvosok automatikusan, hanem Mr vagy Mrs simán, ezért csak gyanítom, hogy medika volt), elmondja hányadik vagy a műtéti sorban, a legfontosabb tudnivalókat is és ha van kérdésed, megválaszolja. Aztán jön az altatóorvos. Újra kikérdez, volt-e már altatásos műtéted, elmondja mi lesz majd kérdezhetsz tőle.
Aztán szépen átöltözöl, segítenek is ha kéred.


Eléggé féltem az altatástól, de nagyon kellemes élmény volt. A műtőn kívül csinálják, egy külön helyiségben. Saját lábadon mész be, majd lefektetnek. Két anesztes van bent, aranyosak voltak viccelődtünk is.
Az egyikük teszi be a kézfejedbe az infúziós tűt (sajnos nem tudom a hivatalos nevét) nem adnak maszkot rád, hanem oda nyomják be az altatót. Mondta a doki, sok páciense ahhoz hasonlítja az érzést, mintha nagyon berúgna. Hát én is eldobtam a hajam az biztos. Emlékszem, hogy még annyit tudtam mondani milyen fura ízt érzek a számban és már zsibbadt is mindenem, mintha repülnék, aztán meg kikapcs.

Aztán a lábadozóban ébredtem, ahonnan kiengedik a műtötteket. Fura volt, hogy nem volt ott senki rajtam meg a két nővérkén kívül, akik az ágyam mellett álltak. Elmondták, hogy valami adódott a műtét közben, ezért most jön egy mentő ami át fog vinni egy másik kórházba, ahol megfigyelés alatt leszek pár napig. Ne aggódjak, nincs semmi gond, fel is hívták nekem Mashut akinek csak egy pár szót bírtam kinyögni.

Aztán jött is két mentős hölgy szép sötétzöld egyenruhában és átpakoltak hordágyra pikk-pakk. Arra emlékszem, hogy elnézést kértem tőlük a súlyom miatt, meg amiatt, hogy néha feljajdulok.

Átautókáztunk tehát egy másik város, másik kórházába. Eléggé kellemetlen volt, mert minden kis bukkanó fájt, le voltam szíjazva, plusz az orromban volt az oxigén meg minden. Igyekeztem csukva tartani a szemem, hogy ne lássam merrefelé megyünk, merrefelé tologatnak a kórházban. Az volt a szuper benne, hogy visszahoztak a saját megyénkbe, tehát kevesebb mint, negyedóra autókázásra voltam a lakásunktól.

Azért mesélem ilyen részletesen, mert nekem egy csomó minden teljesen új volt és sokkal rosszabbra számítottam egy sima NHS ellátásban.