...a köd bekúszott a kabátom ujjába is. Nem szerettem...
Ültem a hideg fémpadon Gatwicken és vártam a vonatomat. Hirtelen zeneszó
ütötte meg a fülem. Gitár. Tekergettem a fejem, vajon honnan jöhet? És ahogy
lassan kigördült a vonat, ami eddig eltakarta előlem a többi peront, megláttam
a gitárost. Pontosan szemben ült velem, előtte kotta, mellette lustán gőzölgő
papírpoharas kávé. Akkordokat próbálgatott és néha mellényúlt. Ez kifejezetten
kedves volt.
Egyszer sem nézett fel, addig míg be nem mondták a vonatomat. Amikor
pedig felemelte a fejét, rámosolyogtam és hangtalanul mondtam neki: - Köszönöm!
Visszamosolygott és kissé teátrálisan biccentett egyet a fejével.
A vonat begördült, de akkor már nem fáztam és köd sem volt a
kabátujjamban... és alig vártam, hogy ezt a kedves élményt megosszam valakivel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése