Az úgy volt, hogy jött az öcsém meg az ünnepek, és nem volt edzésünk sem. Szépen, lassan elkényelmesedtem és rászoktam, hogy mindig van itthon valami édesség vagy cukros üdítő, és egyszer csak nem tornáztam tovább. Hát jól megadtam magamnak… újra fájdalmas a mérlegre állni, és a tükör előtt is igyekszem mindig gyorsan elsurranni.
Gondolkodtam azon, hogy majd jól elsunnyogom a változós naplóm nem változós részeit (ez a napló a nőStényeken futott), és majd csak akkor jelentkezem, ha a következő kihívást végigcsinálom és már csecse leszek megint, de aztán eszembe jutott, hogy lehet, hasonló cipőben jártok, mint én, és ez talán lökést ad az újrakezdéshez nektek is – meg nekem is.
Tehát azzal kezdődött, hogy Ginám ellátogatott hozzánk, mielőtt kilenc hónapra elment túrázni meg önkénteskedni Spanyolországba. Mellékállásban edzősködik, ő segített felkészülni például a Budapest Maratonra a PCOS-futócsapatnak, így megbeszéltük, hogy majd elmegyünk futni meg tornázunk együtt itthon.
Szóval jött Gina és edzett, merthogy rosszul tartom magam, a hasam nem feszes, a csípőm nincs előrebillentve, a vállamat meg vagy túl magasra húzom, vagy túlságosan leeresztem, de semmiképp nem közelítenek a lapockáim egymáshoz.
A nyújtásom meg mindenképpen hiányos.
Megkínzott.
Kritizált.
Hát így jártam.
Pedzegette, hogy esetleg megpróbálhatnám az Insanity-t.
Ezt a mozgásformát már említette Ziebi is, úgyhogy utánanéztem, megszereztem és elkezdtem a 60 napos kihívást. Aztán közbejött egy műtét.
Vártam már, örültem, hogy túl leszek rajta hamar, de rosszul sült el.
Azt mondta az orvosom, hogy olyan négy hétig ne eddzek semmit, majd a felülvizsgálatnál megnézzük, hogy mi van négy hét múlva.
Eltelt a négy hét, aztán hat, aztán már nyolc. Hívtam őket, hagytam üzenetet, hogy nem jött meg a "behívóm" és azzal is, hogy sajnos gondok is vannak, de azóta se hallottam felőlük.
Most ott tart az ügy, hogy a háziorvosom szerint sincs rendben a dolog, adott egy gyógyszert egy hónap próbaidőre és várunk.
Az enyhe edzéseket elkezdhetem, így megint felvettem a futócipőt és kocogni kezdtem.
Nem hajthatom túl magam - nem is tudnám, mert úgy el vagyok punnyadva -, ezért csak szépen kocogósan nyomom.
Ma futva elkocogtam a gyerekekért a suliba és vissza velük (2 x 2,14 km). Nagyon jó érzés volt a sok ülőmunka után.
Hát akkor fussunk együtt! Én is futok a bölcsibe a gyerekért, meg vissza is...:D Mostanában bicajozunk is, nagyobb távokra is benevezünk családostul. Kitartást, ügyes vagy, aztán csak megjön az a behívó is!
VálaszTörlésEdit neked is kitartást :) Van behívóm is a kórházba, de ez egy külön történe, ugyanis panaszt tettem és hirtelen lett minden terülj asztalkám... erről bővebben majd posztban. :)
TörlésUh szegény,na ez jól közbejött neked, remélem azért majd bele tudsz kóstolni az Insenitybe is, de ha más nem a rendesebb edzésekbe. Addig is tiszta haszon minden amit csinálsz. :) Hajrá!
VálaszTörlés