2012. június 21., csütörtök

Rémálom és NHS

Ugye ha leírom, hogy NHS mindenki kissé borzongani kezd?
Hát a ma reggeli kalandom izgalmas volt velük. Lassan két éve várok egy problémám megoldására, egy éve pedig elő vagyok jegyezve operációra. Mivel a kórházunk tele volt, átpakoltak engem egy kisebb kórházba tavaly szeptemberben, hogy majd ott jól megoperálnak. Telik, múlik az idő. Felhívtak a kiskórháztól, megbeszéltük, hogy a lányom szülinapja után ejtsük meg az operációt majd hirtelen mindenki felszívódott. Se kép, se hang. Kéthetente hívtam őket és folyton azt a választ kaptam, hogy nyugi, már csak egy papírra várnak a nagykórháztól és rengeteg helyük van, szinte bármikor műthetnek. Na azóta decemberben voltam otthon, meg márciusban Olaszországban és semmi nem változott. Továbbra is vártam.

A mai telefonnál viszont azt kértem a kiskórháztól, hogy adják már meg a nagykórházas ügyintéző számát, hadd beszéljek vele miért nem küldik a papíromat.
Hát kéremszépen fény derült mindenre, mert ők próbáltak kapcsolatba lépni velem és nem tudtak. Ja, hogy elköltöztem és a számom is megváltozott? Ja, hogy ezt lejelentettem nekik, de valaki elkavarta biztosan a cetlit, vagy felhasználták orrtörlésre vagy valamire, hát nemtom, de ez röhejes.

Szóval újra kell futnom a köröket, beutaló, ultrahang, vérvétel, hónapos várakozások.

Hát ez van, ha NHS-ről van szó, akkor járj utána te magad. :)

8 megjegyzés:

  1. Akár az előző bejegyzésnél a MÁV-ra tett utalás esetén, itt sem tudom nem észrevenni a NHS-OEP párhuzamot.

    VálaszTörlés
  2. :D :D Azt hiszem igazad van :O

    VálaszTörlés
  3. ÉS ha közben neadjisten feldobod a talpad, akkor ők mossák kezüket mert te elköltöztél? Oh bakker.

    VálaszTörlés
  4. Ezt kár volt elolvasnom. Én még csak egy hete várok a sürgős ultrahang időpontjára... Ejjj, amikor még az SZTK-ban ültünk fél napokat, de legalább megvolt a dolog.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem akartalak ám megijeszteni. :) A különböző kórházak különböző szervezetek irányítása alatt állnak, lehet, hogy nálatok olajozottabb a dolog. A mi kórházunk nagy és bizonyos szolgáltatások tekintetében az egyetlen a környéken, zsúfolt...
      Viszont tegnap kértem időpontot Csonginak a lába miatt egy felülvizsgálatra és mondták, hogy nincs bent senki illetékes, de ma visszahívnak és tényleg reggel fél kilenckor hívtak és van időpont júli elejére (akkor jön vissza szabiról a hölgy aki kezeli). :)

      Plusz a háziorvosunk is elég gázos. Soha nem lát kétszer ugyanaz az orvos, plusz a minap is bementem, hogy valami nem stimmel, erre a válasz az, hogy: csináljak terhestesztet. Hát basszus tudom, hogy nem vagyok terhes, de legalább így várhat még pár hetet, míg foglalkoznia kell velem.

      Törlés
  5. Azert az OEPvel osszehasonlitva van egy oriasi kbseg, ui ez tenyleg es teljesen ingyenes barkinek, aki csak beteszi a labat az orszagba. Igen, utana kell neha jarni sajnos, de altalaban mukodik es jol. Ha valami tenyleg surgos (nem a paciensnek, annak mindig minden az), akkor azt azonnal megcsinaljak. A vakbelgyanus fiamat ket oran keresztul tutujgattak, aztan mikor kiderult, h a fel tabla keserucsoki a ludas, akkor mosolyogva engedtek utunkra. Idoponttal pedig nem vartunk tiz percnel soha tobbet. Idopontra neha tenyleg honapokat, de az akkor nem is volt surgos. Ez az en tobb mint tiz eves tapasztalatom. Sajnalom, h neked pont a rosszak jutottak.

    Zsuzsi

    VálaszTörlés
  6. Haziorvos a mi rendelonkben is sok van, valtozo teljesitmennyel :/
    En megtanultam annak a haromnak a nevet, akivel csak pozitiv tapasztalatom volt es amikor idopontot kerek, azok egyikehez kerem magam. Valamelyik altalaban szabad. Talan nalatok is mukodik ez, probald ki.

    Zsuzsi

    VálaszTörlés