2011. november 13., vasárnap

Lomtalanítok

Mashunak igaza van, rengeteg dolgot feleslegesen felhalmoztam az elmúlt években idekint, lassan lomtár formát öltünk és amíg nincs EMŐKE feliratú kacatszoba, addig nem is nagyon tudjuk hova tenni ezeket.


Hatvan kiló holmival költöztünk ki - ebben benne volt a tésztafőző lábosom is -, ez volt minden négyünknek, de azóta rengeteg mindent kaptunk ajándékba, vagy vásároltam, car-boot sale-eken, ebayen, én pedig nagyon nehezen dobok ki régi dolgokat.
Az augusztusi költözéskor, rengeteg ruhát, cipőt, egyebet vittem el a jótékonysági boltokba, ruhakonténerekbe, tegnap pedig újabb adagot adtunk le. A gyerekekkel együtt válogattuk szét a játékokat (mi megy haza, mit adunk el, mi megy a boltba) és meg kell mondanom, hogy ismét rádöbbentem: nem vagyok teljesen normális. Majd' a szívem szakadt közben.
Emiatt például csak olyan jótékonysági boltba adom le a holmit, ami kívül esik a rendszeres útvonalamon és hóttziher, hogy oda nem megyek be egy évig legalább,  nehogy meglássam az egyik régi, kedves tárgyamat.

Pénteken egy kedves angol barátnőmmel teázgattunk és bevallotta, hogy hasonlóképpen érez és gondolkodik ezekről. Ő sem megy be abba a boltba ahova leadta a kinőtt kiruhákat és ő sem bírja ki sírás nélkül, sőt  ő is sokszor eldugdossa azt, amit nagyon nem akar kidobni.:) Mit ne mondjak, jót nevettünk.

Most megyek vissza, mert még mindig van válogatnivaló.
Tényleg, erről jut eszembe: surrey környékiek, londoniak, van egy BENNO dvd tornyunk, nagyon szívesen odaadjuk, akinek kell, illetve van egy pár tányérom  (örülnék ha kedves ismerősökhöz kerülnének) és ha jól sejtem a pingvines bögrére már van jelentkező, ugye Christine?:).
Vicces vagyok mi, itt nyafogok nektek egy poszton át, aztán rátoksózom a holmit. :)))

9 megjegyzés:

  1. Mondtam, bögrét kidobni a bűn. :-)) Én még a nemszeretem bögréket is megtartom. Legfeljebb virágot ültetek bele. :-)) Szóval igen, nálam lesz helye a pingvinednek. Ha tényleg nem tartod meg...:-))

    VálaszTörlés
  2. Na nekem is kéne ilyet csinálnom, de nem bírom rávenni magam.
    Van pl. egy kis teázóskészletem, amit garázsszélén vettem fillérekért, ilyen igazi régimódi kis virágos. Nekem nagyon tetszik, de amióta beköltöztünk nem vettem elő, foglalja a helyet. Edényeket is beújítottam, a régieket ki kéne dobni, de ahányszor nekiállok, mindig eszembe jut valami amit CSAKÉSKIZÁRÓLAG abban lehet megcsinálni. :D

    VálaszTörlés
  3. Christine, már félretettem neked.:) Sajnos már vagy két éve elő sem vettem szegénykét.

    Ziebi, nekem is ez a bajom, hogy sok cucc tényleg csak foglalja a helyet és igaza van Mashunak, de olyan rossz megválni tőlük. :)

    VálaszTörlés
  4. Megértelek... mi is 10 bőrönddel érkeztünk, és még van virágos zománcos lábasom aminek az aljára van írva - Bonyhádi Zománcárugyár 20.-Ft ...hát megbolondulok olyan kicsi a konyhám, de még tartogatom. :D

    VálaszTörlés
  5. Nekem csak az elajándékozott csecsemőholmiktól szakad a szívem... De attól nagyon.... :(((

    VálaszTörlés
  6. Mami, hát azokat én kincsként őrzöm tényleg. Van egy sok-sok-sok éves örökölt fakanalam, az a kedvencem. :)

    Anyatünde, hát nekem is a gyerekruhák meg a gyerekjátékok a nagy kihívás :( Szóval nagyon megértelek!

    VálaszTörlés
  7. Hu, a DVD toronyra vevo lennek, csak fogalmam sincs hogy jutna el ide? Ha meg megvan, es van ra otlet, mondj egy arat leci :)

    VálaszTörlés
  8. Ypszi, uhh nincs ismerősöd aki jár Croydon alá néha kocsival? Mert nagyon magas és a mi kocsinkba nem fér be. :S
    Egyébként meg tökingyen adom, freebies :D

    VálaszTörlés
  9. Nem nagyon, viszont csomagkent vajon mennyi lenne? Nem postaval, hanem akik elviszik haztol is. Mert lenne mivel megpakolni es a mini szobamba pont elferne jol.

    VálaszTörlés